Blablabla, vagyis blablázok itt majd eleget, vers formájában. Igazából túl sok értelme nincs, annak se hogy irkálok, és ennek a blognak sem. Talán az egyetlen értelme a dolognak az, hogy saját magam szórakoztatom azzal, hogy néha eltöltök itt némi időt ezzel. Na, elöljáróban ennyit, kezdve egy régebbi versemmel:
A kaszás és a lányka.
Itt vagyok, eljöttem érted
Bal kezem hideg és véres
Tündökölsz, majd eltűnsz végleg
Hát érted is eljött a végzet
Könny csordul alá arcodon
Szívtépőn, fájón búcsúzol
Szép szemedet lehunyod, kegyelem
Már úgy sincs mit vesztened
Könny csordul alá arcomon
Szívtépőn, fájón búcsúzom
Szép szemeim lehunyom, kegyelem
Már nincs mit vesztenem
Túl keveset utazol és fény ér
Benned könny csillog és félsz él
Úgy látsz most, ahogy elképzeltél
Fekete csuha, fényes kaszaél
Megtört arcod, fakul a két szemed
Csorog a könny és remeg a két kezed
Elviszem végleg a lelkedet
Itt többé otthonra nem lelsz
Megtört arcom, fakul a két szemem
Csorog a könnyem, remeg a két kezem
Elviszed végleg a lelkemet
Itt többé otthonra nem lelek.
Ha majd meghalok a lelkem tova száll
És én remélem majd, hogy jó testet talál
Amikor nézel az nagyon jó nekem
Szívemben kényszer, millió szerep
Távoli kürt hangja szólít
De nem felelhetek
Nekem csak ő van
Anyu, úgy szeretlek!
Könny csordul alá arcodon
Szívtépő, fájó a búcsúzó
Szép szemedet lehunyod, kegyelem
Már úgy sincs mit vesztened
Könny csordul alá arcomon
Szívtépőn, fájón búcsúzom
Szép szemeim lehunyom, kegyelem
Már nincs mit vesztenem
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése